Intézményünk bemutatása
Intézményünk a község egyetlen általános iskolája. A településen már 1898 óta folyik rendszeresen oktatás. Jelenlegi iskolaépületet 1985-ben adták át. A korábban két tantermes iskolához egy több tantermes, tornateremmel bővített új szárnyat építettek. Az oktató-nevelő munka az így kialakított 9 tanteremben folytatódott.
A község önkormányzata 1997–ben újabb lépést tett az épület fejlesztése érdekében. Megoldották a nyílászárók szigetelését és korszerűsítették az épület gázfűtéses rendszerét. A számítástechnikai szaktantermet 1998-ban alakították ki, amely a legmodernebb gépekkel lett felszerelve.
Az iskola épülete a 2012/13-as tanévben egy nyertes energetikai pályázat útján felújításra került. A korszerű épület ünnepélyes átadására a 2013/2014-es tanévnyitó ünnepségén került sor.
Új célkitűzés az elavult tetőszerkezet teljes cseréje, amely már a következő időszak tervei között szerepel. Végső cél, hogy az intézmény külső és belső képe mind a kor követelményeinek, mind az esztétikai elvárásoknak megfeleljenek.
Az évek hosszú sora alatt sok olyan jeles orvos, mérnök, jogász, pedagógus, vállalkozó szakember, kiváló sportoló indult el iskolánkból, aki itt ismerkedett az írás, olvasás, számolás tudományával.
Tantestületünk értékrendje, hozzáállása kellő alapot biztosít a gyermekközpontú pedagógiai gyakorlat megvalósításához. Az oktatás egészét érintő reformoknak megfelelve rendszeres módszertani továbbképzéseken, programokon veszünk részt.
A nevelő testület jól képzett, igényes és innovatív. Ez a pedagógiai attitűd a kulcsa az intézmény fejlődésének és sikerének. Ezért kapcsolódtunk be a TÁMOP, TIOP, IPR, Határtalanul- pályázat nyújtotta, szakmai megújulást segítő projektekbe.
Hisszük, hogy az oktatásban oly törvényszerű változást nekünk pedagógusoknak kell indukálnunk, felkészítve ezzel tanítványainkat a kor kihívásaira.
Nagyszabású iskolai rendezvények lebonyolítását, az oktatás anyagi és technikai feltételeinek javítását, hátrányos tanulók megsegítését és a tárgyi feltételek fejlesztését az 1992-ben létrehozott „Kálmán” Alapítvány támogatja.
Az intézmény 1999-ben vette fel a Benedek Elek Általános Iskola nevet. Névadónk nagysága előtt évenként megrendezett mesemondó versennyel tisztelgünk.
Kálmánháza általános iskoláját 2013. január 1-jével továbbra is a község önkormányzata működteti, fenntartója pedig a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.
Az átszervezés hatására az intézmény jelenlegi neve:
KÁLMÁNHÁZI BENEDEK ELEK ÁLTALÁNOS ISKOLA
Az intézmény arculata és sajátosságai
A Kálmánházi Benedek Elek Általános Iskola önálló intézményként is kimagasló szakmai munkát végez. Figyelemre méltó eredményekkel, egyedi hagyományokkal rendelkeznek, amelyek az iskolai munkatervben részletesen szerepelnek.
Intézményünk profilja:
Iskolánk hangsúlyos elemként tartja fontosnak a korszerű informatikai ismeretek és az idegen nyelvi kompetencia kialakítását.
A kor elvárásait és a törvényi változásokat szem előtt tartva új arculataként jelenik meg a testnevelés és a sport.
- Ezért felvállalva – az amúgy kerettanterv szerint 4. osztálytól bevezetésre kerülő angol nyelvi oktatást- mi már az 1.2.3. osztályokban is oktatjuk heti 1 órában.
- Az informatika tantárgy oktatása az 5. osztályt megelőzően, már 3. osztálytól bevezetésre kerül, a 6. osztályban pedig 1 órával növeljük az előírt óraszámot.
- A mozgás öröm, az öröm pedig sikereket szül. Az átélt sikerélmények pedig hozzájárulhatnak tanulóink személyiségfejlődéséhez. A mindennapos testnevelésen túlmenően olyan sport tevékenységeket kínálunk, amely iskolánkban nemcsak egyedi jelleggel bír, hanem a tantervi anyag mélyebb jártasság szintű elsajátítását eredményezi. A mozgás fontos eszköz tanulóink testi és értelmi képességeinek fejlesztéséhez, ezért évenként felmérve az igényeket a következő lehetőségeket kínáljuk órarendbe építve, illetve szakkör formájában:
[lgc_column grid=”50″ tablet_grid=”50″ mobile_grid=”100″ last=”false”]
- gyerek aerobic
- kosárlabda
- asztalitenisz
- küzdősport
- atlétika
- néptánc
- lovas oktatás
[/lgc_column]
- úszás
- labdarúgás
- floorball
- sakk
- tollaslabda
- gerinctorna
- természetjáró túra
- tömegsport
Az egészséges életmódra nevelés szerves része a sport a mozgás szeretete. Akárcsak az étkezés a sportolás is meghatározó eleme a gyermek életének. Kitartásra nevel, remek csapatépítő funkciója van, rendre és fegyelemre tanít. Az iskolában egyre nagyobb a nyomás a tanulókon, melyet kiválóan old a fizikai aktivitás. Pozitív hatást gyakorol a mindennapi testnevelési program, mely azt bizonyította, hogy valóban nagy szükség van gyermekeink rendszeres testmozgására, nemcsak iskolai szinten, hanem iskolán kívül is. A sport bátorságot ad, a győzelem dicsőséggel jár, a nyerés lehetősége motivál. Célunk a test és a lélek harmonikus fejlesztése. Az egészséges életmód alapvető ismereteinek közvetítésével, a megfelelő mozgás lehetőségek biztosításával tartalmas és boldog életre készítjük fel tanítványainkat.
Ennek érdekében iskolánk széleskörű lehetőséget biztosít tanulóinak a mozgás és a sport, az idegen nyelv és az informatika területein belül.